Ma, amikor kezembe vettem a könyvet, és a tartalomjegyzékhez lapoztam, feltűnt, hogy pont 24 fejezetből áll, ahány nap az Advent. Rögtön arra gondoltam, hogy mi lenne, ha minden nap, mintegy ajándékként, közzétennék egy-egy fejezetet, hadd olvassa mindenki, akihez még nem jutott el a könyv.
Ám nagyon is el tudom képzelni, milyen, amikor valakinek, pláne egy kisgyerekes anyának, az esti mesén kívül semmit nem sikerül olvasnia, ezért úgy döntöttem, hogy tavaszig, egész pontosan húsvétig elérhető marad itt a könyv. Hiszen “húsvétig tart a karácsony…”
Ebben a posztban az előszót osztom meg, az első és a többi fejezetet a posztokban találjátok, ha sikerül technikailag megoldanom, akkor az oldalsávból elérhető lesz, mint egy tartalomjegyzékből.
Fogadjátok tehát “életem regényét” sok szeretettel!
(Természetesen a Család a dombon nyomtatott és epub formában továbbra is kapható a honlapomon, illetve e-könyv formában a nagyobb online könyvesboltokban: Bookline, Libri.hu, Líra.hu, eKönyv.hu, AppleBooks, GoogleBooks)
Előszó
Tizenöt évnyi anyaság után, most, hogy nagyobbak a gyerekeim, és picivel több idő jut magamra, lezárult egy korszak. Rám tört, hogy visszatekintsek a kezdetekre, a kisgyerekes évekre. Mintha filmet néznék, meghatározó epizódokat, emlékezetes jeleneteket kiragadva. Honnan indultam, miken mentem keresztül, meddig jutottam. Én. És ezzel párhuzamosan, elválaszthatatlanul, honnan indultunk, miken mentünk keresztül, meddig jutottunk – mi. A család, a barátok, a közös életünk.
Egyrészt nem akartam elfelejteni ezeket az igencsak intenzív, hullámhegyekkel és -völgyekkel tarkított éveket, másrészt emlékeztetni szeretném magamat, és másokat, akik most ezt az életszakaszukat élik, arra, hogy minden nehézség ellenére ez az egyik legboldogabb időszaka az életünknek – éljük meg minden pillanatát. Mert olyan gyorsan elszáll.
Ahogy változunk, mi, a gyerekeink, a körülményeink, a saját céljaink és elvárásaink, újra és újra magunkra kell találni. Mert el tudunk veszni egy-egy élethelyzetben. Még az „átlagos”, békebeli, középosztálybeli, valódi tragédiáktól és drámáktól mentes, hétköznapinak mondható életben is. Sőt, talán abban igazán.
Szeretném, ha a mi történeteinken keresztül más is észrevenné és tudatosítaná, hogy a saját élete egyáltalán nem szürke és unalmas, nem ér kevesebbet, mint egy egzotikusnak vagy kalandosnak tűnő „kirakatélet” hanem nagyon is intenzív, izgalmas, és érzelmekkel teli. Csak rajtunk múlik, hogy megtaláljuk, meglátjuk ‒ megteremtjük-e ‒ a boldogságot. Itt és most, a saját életünkben.
Én egy korszakon túl vagyok. I did it my way…
Szeretettel mutatom meg, hogyan.
Patak Gyöngyvér
Kommentek